<p>Kedves Atlantiszi és a Többiek is!</p>
<p>Köszönöm szépen tanácsaid! Mesélek még valamit: még egyetemre járok, így felkerestem e-mail útján az egyetemi pszichológust (többen is vannak, azt hiszem hárman). Az egyikük időhiányra hivatkozva egyből "lepasszolt" egyik kollégájának, aki azóta sem válaszolt az e-mailre, amit írtam. Látjátok, ezért nehéz megbíznom bárkiben is- főleg a dokikban. Ahányszor segítséget kérek, mindig, újra és újra, falakba ütközöm! Van egy kedves ember, akiről úgy gondoltam, hogy nemcsak kedves, hanem jó is, és hogy barátság van köztünk. De benne sem bízhatok meg, ugyanis csak akkor talál meg, ha neki van problémája. Az én szívfájdalmaimra magasról tesz: felőle ki is nyírhatnám magam, az se érdekelné. Szóval, csak azt akarom mondani, hogy a bizalmat ki is kell érdemelni, "ingyér" nem adják szerintem azt sem.</p>
<p>A másik, hogy nem vagyok benne biztos, hogy nekem személyiségzavarom van: bennem nincs meg a lelkesedés a kihívások iránt- inkább elkerülöm ezeket, mert rettegek minden kihívástól és változástól.</p>
<p>Még valami: a mostani, kritikán aluli és borzalmas lelkiállapotomat nem én teremtettem magamnak, hanem azért lennem ilyen, mert még Tarzan is színvonalasabb nevelést kapott a gorilláktól, mint én az "őseimtől"! Nos,ha már mi, lelkileg sérült emberek sem értjük meg egymást, akkor mit várunk el az egészségesektől? A bénának sem mondják, hogy "ha akarsz, magadtól is kiugrasz a tolókocsiból!" Nekem is segítség kellene a gyógyuláshoz, de segítség helyett -mint már említettem- mindig csak falakba ütközöm.</p>
<p> </p>
<p> </p>
↧
